Tájékoztatom, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a Magyar Nemzeti Bank megbízásából 2026. december 14-ig végzi a „Miből élünk?”
című adatfelvétel ötödik hullámát Cserszegtomaj településen. A felmérést az Európai Központi Bank koordinálja, és az Európai Unió
tagországai vesznek részt benne. Az így létrejövő összehasonlítható adatok hozzájárulnak a megalapozottabb pénzügyi döntésekhez.
A felmérés célja, hogy képet adjon a háztartások pénzügyi helyzetéről, jövedelmi viszonyairól, fogyasztási és megtakarítási szokásairól.
A felmérés sikeres lebonyolításában kiemelt szerepe van az önkormányzatoknak is, hiszen a helyi tájékoztatás erősíti a lakosság
bizalmát és segíti az adatgyűjtés sikerét. Ezért kérjük együttműködésüket a településükön élők tájékoztatásában.
A felmérésben részt vevő, több mint 15 ezer magyarországi háztartást véletlenszerűen választottuk ki, így bármelyik hazai háztartás a
mintába kerülhetett.
A kijelölt háztartásokat a KSH előzetesen írásban értesíti postai úton, vagy – amennyiben rendelkezésre áll – a DÁP/Ügyfélkapu felületén
keresztül. Amennyiben településükön a KSH nevével történő visszaélésről szereznek tudomást, kérjük jelezzék a lakinfo@ksh.hu email-címen.
Az adatfelvétel önkitöltő időszaka 2026. szeptember 1-én kezdődik, október 1-től kezdődő terepmunka során pedig fényképes igazolvánnyal
rendelkező összeírók keresik fel a kiválasztott háztartásokat. A kérdőív december 6-ig interneten önállóan is kitölthető, december 14-ig pedig
az összeíróknak személyesen vagy telefonon is megválaszolható. A válaszadás önkéntes.
Az internetes önkitöltést választók 12 500 forint, a személyes vagy telefonos interjúban részt vevők 5 000 Ft értékű vásárlási utalványt kapnak,
amelyet a KSH postai úton juttat el.
A KSH a megadott adatokat a hatályos jogszabályoknak* megfelelően bizalmasan kezeli és kizárólag statisztikai célra használja fel. Az Európai
Központi Bank kizárólag összesített, egyedi azonosításra nem alkalmas adatot kap, pontosan követve a törvényi előírásokat.
További információ munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8:00 és 16:00 óra között, pénteken 8:00 és 14:00 óra között a +36 80 200-766-os
telefonszámon (3-as mellék), illetve a lakinfo@ksh.hu e-mail-címen. Bővebb tájékoztatás az adatfelvételről a www.ksh.hu/mibolelunk internetes
oldalon.
Kérjük, hogy a mellékelt plakátot a településen a szokásos kommunikációs csatornákon (például a helyi újságban, a települési honlapon vagy a
közösségi médiafelületeken) tegyék közzé ezzel is segítve a lakosság tájékoztatását.
*A KSH hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény, és az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelet (általános
adatvédelmi rendelet, GDPR).
Köszönjük együttműködésüket, támogatásukat, mellyel hozzájárulnak a felmérés sikeres megvalósításához!
Budapest, 2026. augusztus 31.
Üdvözlettel:
Mazán Zsombor János főosztályvezető sk.