Márton László
Cserszegtomaj díszpolgára.
Adományozás éve: 2012.
Cserszegtomaj település 2005-ben kezdeményezte a kapcsolatfelvételt Dálnok településsel önkormányzati szinten. Köszönet Márton Lászlónak, aki 2005-ben örömmel fogadta a település 12 fős delegációját. Márton László ezt követően mindent megtett a határ két oldalán élők között a szoros baráti kapcsolat létrejöttéért. Közbenjárásával a két település lakossága megismerhette, és tapasztalhatta a közös kulturális értékeket, a másik szokásait, kulturális örökségét, gasztronómiai különlegességeit. A kapcsolat nem merült ki az önkormányzati vezetők találkozásában. Munkájával, lelkesedésével minden korosztályt igyekezett bevonni, így került sor az ifjúsági cserekapcsolat létrehozására is. A két település bárátságát és a magyarok határok nélküli összetartozását jelképezi a 2008-ban Cserszegtomajon felállított két székelykapu is. Az egyik a Polgármesteri Hivatal előtti teret, a másik pedig, a Szabó István Általános Iskola kapuját díszíti. Mindkettő a székelyföldi testvértelepülésünk, Dálnok ajándéka, de a Polgármesteri Hivatal előtti impozáns kapuzat Márton László nyugalmazott polgármester személyes közbenjárása és anyagi áldozata révén díszítheti településünket. Az összetartozás szellemében folyamatosan figyelemmel kísérte a településünk eredményeit, a tapasztalatszerzés érdekében igyekezett megismerni gondjainkat, megoldásainkat. A testvér-kapcsolatot mindig tartalommal, lelki többlettel sikerült megtöltenie. Cserszegtomaj település nagyrabecsülésének és 7 évi munkájának elismerésének jeléül díszpolgári címet adományozott Márton Lászlónak 2012-ben.
