Palaczki Ferenc

Cserszegtomaj díszpolgára.
Adományozás éve: 2000.

1967-ben költözött Cserszegtomajra. Az iskolában magyar – történelem szakos tanárként helyezkedett el. Hét évig csapatvezető, 10 évig kultúrotthon vezető és községi könyvtáros volt. 1994-ben vonult nyugdíjba, 27 évig volt az iskola megbecsült pedagógusa. Nagy részt vállalt a község kulturális életéből, honismereti gyűjtőmunkájával vállalkozott arra, hogy a község lakóinak régi tárgyi emlékeit megmenti az utókornak. Az összegyűjtött tárgyak a honismereti teremben láthatóak is voltak. Sok kézzel írott anyagot, fényképet gyűjtött a község múltjából, ezzel lehetővé téve, hogy 1996. március 15-én Cserszegtomaj története kötet formájában is elkészüljön. Pályája során nemcsak az iskola életével, a tanítással és a neveléssel foglalkozott, hanem végigkísérte a község fejlődését, lefényképezte és az utókor számára átörökítette a fejlődés főbb állomásait. 1976-ban honismereti munkájáért Veszprém Megyéért Érdemrend ezüst fokozatát, 1989-ben kiváló munkájáért az Oktatási Minisztériumtól kitüntető oklevelet kapott, 2000-ben pedig, Cserszegtomaj Díszpolgára címet vehetett át.