Szennyai Diána az Országos Animé Rajzverseny győztese

 

2019. évben a cserszegtomaji Szennyai Diána nyerte el a „Dragon-ball” Országos Rajzverseny I. helyezett díját. Ezen oknál fogva kerestem fel Őt és kértem, hogy kicsit meséljen magáról.

Mosolygósan, szerényen ült a cukrászdába, ahol találkoztunk. Amikor a rajzról kérdeztem, elővette mappáját és büszkén mutatta rajzait, honnét is indult e pályafutása. Én pedig büszke voltam, vagyok rá, hogy ismerhetem és nagyon boldog voltam, amikor láttam rajta, hogy e szép eredményei ellenére is megmaradt annak az aranyos, kedves, szerény lánynak, aki mindig is volt.

Rajzai szinte életre kelnek. Az animé műfaj, bár egy kisebb célközönséget vonz, de az ő rajzait nézve, lehet hogy én is animé rajongó leszek? A képzelet határain szárnyaló fantázia szülte alkotásai vonzzák az emberi szemeket.

A 21 éves fiatal lány már 6 éve kezdett el foglalkozni a rajzolással, ahogyan akkor is és most is teljesen egyedül, lelkesedéssel, önállóan minden segítség nélkül fogott hozzá. Arra voltam kíváncsi, hogy honnan merített kitartásához, hogyan tartotta meg lelkesedését, hogy e szép eredményt elérhesse. Szelíden csak annyit mondott, „ne foglalkozz mással, járd a saját utadat”. (2020. évi januári Cserszegtomaji Krónika)

 

Mik a tervei? Jelenleg fotózni tanul, mellette dolgozik, de tervbe vette a grafikus szak elvégzését is. Kívánjuk, hogy így legyen, és hogy soha ne add fel az álmaidat!